|
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
(ÁSZF)
|
|
1. A SZERZŐDÉSES KAPCSOLAT
|
|
1.1 A VECTRA-LINE Plus Kft. értékesítései és szállításai a szerződő felek eltérő írásos megállapodásának hiányában kizárólag az ÁSZF-ben meghatározott feltételekkel történnek, amelyek legkésőbb a vevő regisztrációját követő megrendelésével a vevő által elfogadottnak minősülnek, a szerződés részévé válnak abban az esetben is, ha a vevő a megrendelései vonatkozásában esetlegesen saját általános szerződés feltételekkel rendelkezik.
|
|
1.2 Az előbbiek alapján létrejött szerződés módosítására kizárólag írásban, a felek közös megegyezése alapján kerülhet sor.
|
|
1.3 A vevő a regisztrációját követő megrendelésével a jelen ÁSZF-ben szabályozott feltételekkel vállalja, hogy a megrendelt árut átveszi és a VECTRA-LINE Plus Kft. által közölt árjegyzék szerinti vételárat az előírt fizetési határidőben maradéktalanul kifizeti.
|
|
1.4 A VECTRA-LINE Plus Kft. által leszállított árut a vevő kizárólag a VECTRA-LINE Plus Kft. írásbeli hozzájárulása esetén jogosult exportálni, amely exportálás a vevő számára a Magyar Köztársaság, illetve a termék származási országának törvényei által meghatározott módon engedélyköteles lehet. A vevő köteles önállóan tájékozódni ezekről a szabályozásokról az illetékes magyar vagy külföldi hatóságoknál.
|
|
2. REGISZTRÁCIÓ, FIZETÉSI FELTÉTELEK
|
|
2.1 A VECTRA-LINE Plus Kft. tevékenysége során székhelyén azonnali készpénzfizetés ellenében kis- és nagykereskedők, valamint végfelhasználók részére értékesíti termékeit.
|
|
2.2 A VECTRA-LINE Plus Kft. hosszabb üzleti kapcsolat esetén a vevő részére halasztott fizetési kedvezményt nyújthat, amely kedvezmény megadásának, illetőleg indokolás nélküli, bármikor történő visszavonásának joga a VECTRA-LINE Plus Kft. kizárólagos mérlegelési jogkörébe tartozik, illetőleg a kedvezmény iránti vevői igény előterjesztésének előfeltétele a vevő legalább három alkalommal történő, együttesen minimum nettó 500.000,- Ft értékben lebonyolított, készpénzes vásárlása a VECTRA-LINE Plus Kft-nél. A VECTRA-LINE Plus Kft. fenntartja magának a jogot, hogy a halasztott fizetési kedvezményhez kapcsolódó, „engedélyezett egyedi vevői kinnlevőség állomány” (ún. „hitelkeret”) biztosítását külön vevői tulajdonosi vagy vevői vezető tisztségviselői készfizető kezességvállaláshoz kösse.
|
|
2.3 Halasztott fizetési kedvezmény előfeltételeként a VECTRA-LINE Plus Kft. saját rendszerében a vevőt regisztrálja, amely regisztrációhoz, a halasztott fizetési kedvezmény iránti kérelem mellékleteként csatolni kell egyéni vállalkozók esetében a vállalkozói igazolvány másolatát, valamint a számlavezető bank igazolását az utolsó három hónap forgalmáról, illetőleg gazdálkodó szervezetek esetén a nyilvántartását végző szerv által kiállított harminc napnál nem régebbi nyilvántartási kivonatot, aláírási címpéldányt és a számlavezető bank igazolását az utolsó három hónap forgalmáról. Az előbbi okiratok figyelembevételével kitöltött együttműködési megállapodás mindkét fél általi, cégszerű, azonosítható aláírásával részesülhet a vevő az együttműködési megállapodásban rögzített időponttól kezdődően halasztott fizetési kedvezményben. Amennyiben a vevő éves forgalma nem éri el a nettó 300.000,- Ft értéket, úgy a halasztott fizetési kedvezménye automatikusan megszűnik.
|
|
2.4 A regisztrációjával egyidejűleg kitöltött nyilatkozatával vevő hozzájárul ahhoz, hogy személyes és céges adatait a VECTRA-LINE Plus Kft. a szerződéses kapcsolat során, annak érdekében felhasználja és kezelje, illetőleg azokat a VECTRA-LINE Plus Kft. a nyilvántartásaiban tárolja és harmadik félnek nem továbbítja. Az adatok harmadik félnek történő átadására kizárólag a vevő előzetesen megtett, határozott beleegyezése után kerülhet sor.
A vevő továbbá a regisztrációjával egyidejűleg kitöltött nyilatkozatát követő megrendelésével a jelen ÁSZF alapján kinyilvánítja azon igényét, hogy a VECTRA-LINE Plus Kft. a részére postai vagy elektronikus úton reklám és marketing ajánlatokat küldjön. A vevő jogosult jelen ÁSZF alapján bármikor visszavonni előbbi igényét, a reklám és marketing anyagok részére való megküldésének korlátozására vagy tiltására vonatkozó írásbeli nyilatkozatának a VECTRA-LINE Plus Kft-hez történő eljuttatásával.
|
|
2.5 A szerződéses kapcsolat során a fizetés napjának minden esetben az a nap minősül, amikor az áru ellenértéke a VECTRA-LINE Plus Kft. folyószámláján megjelenik. A késedelmesen beérkező fizetések után a VECTRA-LINE Plus Kft. a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét számítja fel késedelmi kamatként. A számla egy részére vonatkozó kifogás nem jogosítja a vevőt a számla kifogással nem érintett részei kifizetésének megtagadására.
A megrendelt áru ellenértékének esetlegesen részletekben történő teljesítésére kizárólag a VECTRA-LINE Plus Kft. külön, írásos hozzájárulása esetén kerülhet sor.
|
|
2.6 Írásbeli emlékeztető, ill. a regisztráció során megadott e-mail címre egyenlegértesítő kerül azon vevők részére megküldésre, amelyeknek lejárt tartozásuk van. 500,- Ft adminisztrációs díj felszámítása mellett három munkanap után ismételt fizetési felszólítás kerül azon vevők részére megküldésre, amelyek a fizetési emlékeztető ellenére sem rendezték tartozásukat és nyolc naptári napon túli lejárt tartozásuk van, illetőleg ezen felszólításban tájékoztatásra kerülnek, hogy tartozásuk behajtása további tizenöt napos késedelem esetén jogi út igénybe vételével történik. Az írásbeli fizetési emlékeztető mellett ezen hátralékos vevők, a lejárt fizetési határidőtől számított hatodik naptári napon a VECTRA-LINE Plus Kft. rendszerében „letiltásra” kerülnek (a halasztott fizetési kedvezményük megvonásra kerül), és a továbbiakban vásárlásaikat kizárólag az ellenérték azonnali, készpénzben történő megfizetése mellett bonyolíthatják. Azon esetben, ha a vevő a letiltást követően rendezi tartozását, úgy ismételten halasztott fizetési kedvezményben való részesíthetősége, illetőleg a halasztott fizetési kedvezmény mértékének meghatározása a VECTRA-LINE Plus Kft. felsővezetőinek kizárólagos hatáskörébe tartozik. Amennyiben a „hátralékos” vevő nem reagál a fizetési felszólításokra, vagy a tartozása meghaladja a harminc naptári napot, úgy a VECTRA-LINE Plus Kft. a követelését jogi úton érvényesíti (tizenöt naptári nap után megküldött előzetes ügyvédi felszólító levelet küld), az ügyvezetők vagy a cégvezető döntése szerint ügyvéd, vagy megbízott behajtó cég útján, amellyel kapcsolatosan felmerülő költség a Ptk. 293. §-a alapján terheli a vevőt. A tartozás rendezése tárgyában tizenöt naptári nap után megküldött előzetes ügyvédi felszólító levél esetén 2.000,- Ft adminisztrációs díj kerül felszámításra.
|
|
3. A MEGRENDELÉS MÓDJA
|
|
3.1 A vevő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a VECTRA-LINE Plus Kft. felé telefonon, telefaxon, interneten (www.vectraline.hu) és e-mailen keresztül kizárólag a VECTRA-LINE Plus Kft. általi regisztrációját követően adhatja le megrendelését. A vevő nem elektronikus úton leadott megrendelése önmagában nem keletkeztet teljesítési kötelezettséget a VECTRA-LINE Plus Kft. részéről, azonban a VECTRA-LINE Plus Kft. által telefaxon, e-mailen vagy postai küldeményként megküldött rendelés visszaigazolás a szerződést érvényesen létrehozza a felek között. A rendelés visszaigazolás kiadása az áru szállításának nem előfeltétele, az áru átvételével a rendelés visszaigazolás kiadásának elmulasztása esetén is a szerződés a VECTRA-LINE Plus Kft. és a vevő között érvényesen létrejön.
A vevő által elektronikus úton leadott megrendelés esetén a VECTRA-LINE Plus Kft. elektronikus úton haladéktalanul visszaigazolást küld. Amennyiben a visszaigazolás a megrendelés elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik meg a vevőhöz, úgy a vevő ajánlati kötöttsége megszűnik.
|
|
3.2 A fentiek szerint létrejött szerződés, írásbeli szerződésnek minősül, amely a VECTRA-LINE Plus Kft. által naponta iktatásra kerül. Az előbbiek szerint létrejött szerződés iratanyagát a VECTRA-LINE Plus Kft. a székhelyén egy évig megőrzi.
|
|
3.3 A vevő vállalja, hogy a megrendelésein feltünteti a VECTRA-LINE Plus Kft. árlistáiban szereplő cikkszámait, és legkisebb rendelési egységeket figyelembe véve adja le megrendeléseit. A vevő tudomásul veszi, hogy a VECTRA-LINE Plus Kft. az árlistájában szereplő termékek csomagolási egységeit nem bontja meg.
|
|
3.4 A vevő ismeri és elfogadja az interneten történő vásárlás kockázatait, amelyre tekintettel internetes vásárlás esetén a VECTRA-LINE Plus Kft-t különösen nem terheli felelősség
- az internetes hálózat bármilyen, a webáruház működését és a vevő vásárlását akadályozó működési hibája;
- az internetes megrendelés küldése vagy a rendelés visszaigazolásának fogadása során nem a szolgáltatótól származó bármely adat érkezése;
- bármely vételi eszközben történő bármilyen meghibásodása;
- a vásárlás folyamatában alkalmazott bármely szoftver nem megfelelő működése;
- a szolgáltató hálózatban fellépő bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba következményei
tekintetében.
|
|
4. A SZÁLLÍTÁS MÓDJA, TELJESÍTÉSE
|
|
4.1 A megrendelt áru szállítása a vevővel egyeztetett időpontban, a megrendelésben megadott címre történik. Az árunak az egyeztetett időpontban történő átvételéről a vevő köteles a saját felelősségére gondoskodni. Amennyiben a szállítás időpontja nem megfelelő a vevő számára, úgy köteles a megrendelés kiszállítását megelőző 24 órán belül a VECTRA-LINE Plus Kft. részére értesítést küldeni. Amennyiben az áru kiszállítása eredménytelen, úgy az áru következő alkalommal történő kiszállításának költségei a vevőt terhelik, aki köteles azt az áru ellenértékének megfizetésével egyidejűleg kiegyenlíteni.
|
|
4.2 A VECTRA-LINE Plus Kft. vállalja, hogy a vevő adott napon 12.00-ig beérkező megrendelését, 24-48 órán belül az ország bármely pontjára kiszállítja. Budapesten és annak 30 km-es vonzáskörzetében nettó 15.000,- Ft feletti megrendelések díjmentesen, míg a nettó 15.000,- Ft alatti megrendelések nettó 1.900,- Ft/cím szállítási díj ellenében kerülnek kiszállításra. Budapest 30 km-es vonzáskörzetén kívül nettó 20.000,- Ft érték feletti megrendelés esetén a kiszállítás díjmentes, míg 20.000,- Ft értékhatár alatti megrendelés esetén a szállítás egységesen nettó 1.900,- Ft /cím szállítási díj ellenében kerül kiszállításra.
|
|
4.3 Az árut a VECTRA-LINE Plus Kft. sofőrjei, illetve szállítmányozó partnerei munkanapokon 7-18 óra között szállítják ki.
|
|
4.4 Nem regisztrált vevő internetes vásárlása esetén a kiszállítás postai úton, utánvéttel, a vevő költségére történik. Postai utánvét esetén a szállítás költségei tekintetében a mindenkori postai díjszabás az irányadó.
|
|
4.5 Az áruátvételkor a vevő képviselője útján köteles meggyőződni az áru mennyiségi, minőségi meglétéről, illetve a csomagolás épségéről és ezt tényt a kísérőokmányokon aláírásával igazolja.
|
|
4.6 Az áru kísérő okmánya a szállítólevél és a számla, amelyen egyik fél sem jogosult javítást végezni.
|
|
4.7 A vevő jogosult az árut a VECTRA-LINE Plus Kft. költségén visszaküldeni, és a fizetést megtagadni, az alább felsorolt esetekben:
- az áru minősége, mennyisége vagy csomagolása nem megfelelő;
- az árucikk nem lett megrendelve;
- az árucikk nem időre érkezik;
- a rakodás nem megfelelő, számolhatatlan, balesetveszélyes;
- nem a megállapodott paraméterekkel bír a termék (pl.: kevesebb lapszám, eltérő méret, … stb.).
|
|
5. TULAJDONJOG FENNTARTÁSA, ÁRU ÉRTÉKESÍTÉSE
|
|
5.1 A VECTRA-LINE Plus Kft. a leszállított áru tulajdonjogát minden esetben fenntartja az áru ellenértékének maradéktalan megfizetéséig, illetőleg mindaddig, amíg a vevővel szemben bármilyen követelése áll fenn, ideértve a késedelmi kamatot és behajtási költségeket is. Előbbiek alapján a vevő nem jogosult a tulajdonjogi korlátozás alá eső termékeket megterhelni.
|
|
5.2 A vevő kizárólag a szokásos üzletmenetében jogosult a tulajdonjogi korlátozás alatt álló termékeket értékesíteni, azonban abban az esetben, ha a vevőnek lejárt fizetési kötelezettsége van a VECTRA-LINE Plus Kft. felé, köteles a nála található még nem értékesített, a VECTRA-LINE Plus Kft. által leszállított vagy szállítás alatt lévő termékeket a fennálló követelés mértékéig visszaszolgáltatni, illetőleg azokat a VECTRA-LINE Plus Kft. székhelyén a VECTRA-LINE Plus Kft. rendelkezésére bocsátani. Önkéntes teljesítés hiányában a VECTRA-LINE Plus Kft. a leszállított árut, minden külön végrehajtható okirat nélkül, az áru fekvése helyén magához veheti, amely esetben sem vevőt, sem az árut egyébként birtokló harmadik személyt nem illeti meg az áru tekintetében a VECTRA-LINE Kft-vel szemben birtokvédelem (jogos önhatalom). Az előbbiek szerint gyakorolt jogos önhatalom esetén a vevő köteles a VECTRA-LINE Plus Kft-nek az áru visszaszállításával felmerülő, a visszaszállított áru nettó értéke 5%-ának megfelelő szállítási díjat is külön számla ellenében megfizetni. Azon nem várt esetben, ha a vevő vagy a vevő érdekkörébe tarozó személy a VECTRA-LINE Plus Kft. által gyakorolni kívánt jogos önhatalmat meghiúsítja, úgy a jogos önhatalom első megkísérlésének napjától a jogos önhatalom sikeres gyakorlásának napjáig a vevő a visszaszállítani kívánt áru nettó értéke 5%-ának megfelelő napi késedelmi kötbért is köteles a VECTRA-LINE Plus Kft. részére megfizetni.
|
|
5.3 Amennyiben a vevő lejárt és nem lejárt tartozása meghaladja a vevőnek a külön megállapodásban rögzített hitelkeretét, úgy a VECTRA-LINE Plus Kft. jogosult felfüggeszteni a további szállításokat az ellenérték maradéktalan megfizetéséig.
|
|
6. TRANSZPORTKÁROK, REKLAMÁCIÓ
|
|
6.1 A VECTRA-LINE Plus Kft. raktárából csak „VECTRA-LINE” jelzésű ragasztószalaggal lezárt csomag kerül kiszállításra. Amennyiben a vevő a ragasztószalag sérülését észleli, úgy a VECTRA-LINE Plus Kft. megbízottjától köteles írásbeli igazolást kérni. A VECTRA-LINE Plus Kft. kizárólag abban az esetben tud kárigénnyel fellépni a logisztikai céggel szemben - és a vevőnek új, hibátlan árut küldeni - amennyiben írásbeli tájékoztatást kap a vevőtől a káreseményről.
|
|
6.2 A leszállított áru rendeltetésszerű használatát nem akadályozó, nem jelentős hiba vagy hiányosság esetén a vevő nem jogosult az áru átvételét megtagadni, illetőleg előbbiekre való hivatkozással az áru ellenértékének kifizetését megtagadni. Az áru átvételével a kárveszély az áru tekintetében a VECTRA-LINE Plus Kft-ről vagy szállítmányozó partneréről átszáll a vevőre.
|
|
6.3 A vevő minőségi, mennyiségi eltérés miatti reklamációját a VECTRA-LINE Plus Kft. csak a sértetlen „VECTRA-LINE” ragasztószalaggal lezárt, a szállítmányozótól sérülésmentesen átvett küldemények esetén, azok tételes átvételekori tapasztalás esetén tud elfogadni az áru kézhezvételétől számított három munkanapon belül megküldött írásos jegyzőkönyv és a számla másolatának csatolása mellett.
|
|
6.4 A tételesen átadott és átvett szállításokat követően a VECTRA-LINE Plus Kft. mennyiségi és minőségi reklamációt nem fogad el.
|
|
6.5 A leszállított árura vonatkozó jótállás időtartama - egyes tartós fogyasztási cikkek esetén – egy év, amelynek kezdő időpontja az áru vevő általi átvételével kezdődik. A jótállási igény jótállási jeggyel érvényesíthető, amely az áruval együtt kerül átadásra a vevő számára. A vevő a jótállási igényét a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. A jótállás jelen ÁSZF-ben nem említett további szabályait az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet tartalmazza.
|
|
7. ÁRAK, ÁRVÁLTOZÁS
|
|
7.1 A számlázás az érvényben lévő árlista alapján, a mindenkori szortiment kedvezmények figyelembevételével történik. A szerződéses ár a rendelés visszaigazolásban szereplő illetve a vásárlás előtt visszaigazolt ár.
|
|
7.2 A vevő által elfogadott árváltoztatás esetén a vevő által az új árjegyzék hatályba lépése előtt rendelt áruk ellenértéke a rendelés leadásának időpontjában érvényes árjegyzék szerinti árak figyelembevételével kerül számlázásra.
|
|
7.3 A VECTRA-LINE Plus Kft. az árváltozás jogát fenntartja.
|
|
7.4 A VECTRA-LINE Plus Kft. aktuális árlistái és akciói megtekinthetők az interneten a www.vectraline.hu címen. A VECTRA-LINE Plus Kft. prospektusaiban, katalógusaiban és egyéb írásos anyagaiban szereplő adatok kizárólag tájékoztató jellegűek, azok írásos ajánlati felhívásnak nem minősülnek, azok tartalmáért a VECTRA-LINE Plus Kft. semmiféle felelősséget nem vállal.
|
|
7.5 A VECTRA-LINE Plus Kft. on-line rendszerébe kizárólag regisztrációt követően jelszóval rendelkező vevő léphet be. A vevő teljes és kizárólagos felelősséggel tartozik a regisztráció eredményeképpen kapott jelszó kezeléséért, a vevőt teljes körű helytállási kötelezettség terheli a jelszóhoz hozzáférő bármely személy tevékenységéből eredő károkért. A VECTRA-LINE Plus Kft. nem felel az olyan károkért, amelyek a jelszó illetéktelen használatából eredően keletkeztek akár a vevőnél, akár más harmadik személynél.
|
|
7.6 A VECTRA-LINE Plus Kft. a nagykereskedelmi listaáraiból készpénzes vásárlás esetén 3% kedvezményt biztosít a vevőnek.
|
|
8. REKLAMÁCIÓ, VISSZÁRU
|
|
8.1 Megrendeléstől eltérő szállításokra vonatkozó reklamációkat a VECTRA-LINE Plus Kft. csak az írásban, e-mailen leadott megrendelésre fogadja el. Az írásban leadott megrendelésekre vonatkozó jogos - a VECTRA-LINE Plus Kft. munkatársainak hibájából esetlegesen bekövetkezett (hibás árukiadás, téves számlázás, téves kiírás, hibás termékek) - reklamáció esetén a VECTRA-LINE Plus Kft. a teljes vételárat a vevő részére a reklamáció kézhezvételétől számított harminc napon belül visszafizeti. A telefonon leadott megrendelések esetén a reklamációt a VECTRA-LINE Plus Kft. a visszárukra vonatkozó szabályok szerint bírálja el. Megrendeléstől eltérő szállításra vonatkozó reklamációs igényét a vevő köteles a számla kézhezvételétől számított nyolc munkanapon belül jelezni a VECTRA-LINE Plus Kft. weboldaláról (www.vectraline.hu) letölthető „Reklamációs és visszáru adatlap” kitöltött példányának megküldésével.
|
|
8.2 A vevő visszáru iránti kérelmét a VECTRA-LINE Plus Kft. weboldaláról (www.vectraline.hu) letölthető „Reklamációs és visszáru adatlap” kitöltött példányának megküldésével nyújthatja be a VECTRA-LINE Plus Kft-hez. Az olyan visszárura szánt készleteket, amelyek nem a VECTRA-LINE Plus Kft. hibájából kerülnének visszáruzásra, azaz a vevőnél felhalmozódott árutöbblet, valamint esetlegesen feleslegessé vált megrendelések, stb. és megvásárlásuktól számítva még nem telt el három hónap, minimum 10%-os értéklevonással kerülhetnek visszavételre. Visszáru engedélyezése esetén csak az áru ellenértékének levásárlására, vagy értékazonos cseréjére van lehetőség. Visszárut a VECTRA-LINE Plus Kft. kizárólag bontatlan, sértetlen, gyűjtő egységcsomagban és újraértékesíthető állapotban fogad el. Az egyedileg rendelt vagy szezonális cikkek visszáruzására nincs lehetőség.
|
|
8.3 A vevő jogosult az áru mennyiségi átvételét követő nyolc munkanapon belül, az átvett áru hiánytalan és hibátlan állapotban, sértetlen, eredeti csomagolásban történő visszaszolgáltatása mellett a szerződéstől elállni. A visszaszolgáltatás költségei a vevőt terhelik. A fentiek szerint gyakorolt elállás esetén a VECTRA-LINE Plus Kft. a megfizetett vételárat - az elállással kapcsolatosan felmerült, őt megillető költségeivel csökkentve - az elállástól számított harminc napon belül a vevő részére visszafizeti. Szerzői jogi védelem alatt álló termékek (hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver) esetén, amennyiben a vevő a termék eredeti csomagolását már felbontotta, úgy nem jogosult az elállási jogát gyakorolni. Szintén nem jogosult a vevő az elállási jog gyakorlására a vevő személyéhez kötött, illetőleg a vevő utasításai alapján vagy kifejezett kérésére előállított, megrendelt termékek esetén.
|
|
8.4 A vevői reklamációk jogosságát, a visszáruk engedélyezhetőségét és az elállás megfelelőségét a VECTRA-LINE Plus Kft. kereskedelmi vezetője vagy az értékesítési csoportvezetője bírálja el az adott adatlap beérkezésétől számított három munkanapon belül. A visszáruk a következő vevői szállítással egyidejűleg kerülnek rendezésre. A hiányosan kitöltött, olvashatatlan, értelmezhetetlen formanyomtatványok nem kerülnek elbírálására. Megfelelően kitöltött és a VECTRA-LINE Plus Kft. engedélyező aláírásával ellátott formanyomtatvány hiányában a logisztikai cégek az árut nem szállítják vissza, illetőleg visszáruként a VECTRA-LINE Plus Kft. telephelyére közvetlenül visszaszállított áruk nem kerülnek átvételre.
|
|
9. VITÁS KÉRDÉSEK, ALKALMAZANDÓ JOG
|
|
9.1 A jelen Általános Szerződési Feltételek megjelenésétől kezdve a korábbiak érvényüket vesztik. Amennyiben az ÁSZF bizonyos részei érvénytelennek bizonyulnának, az az egész ÁSZF érvényességét nem érinti, az érvénytelen rész helyébe a vonatkozó jogszabályi rendelkezések lépnek.
|
|
9.2 A vevő a regisztrációt követően bármely termék megrendelésével elismeri, hogy az ÁSZF rendelkezéseit ismeri, azokat tudomásul veszi és elfogadja.
|
|
9.3 A jelen jogviszonnyal kapcsolatosan a felek tudomására jutott valamennyi tény, adat, információ üzleti titoknak minősül. Ezen kötelezettség megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül és a VECTRA-LINE Plus Kft. jogosult a titoksértésből eredő kárainak a számlákból történő levonás (kompenzálás/beszámítás) útján való érvényesítésére, illetőleg ha kiegyenlítetlen számla nincs, úgy a vevő a kártérítés összegét a VECTRA-LINE Plus Kft. felszólítását követő nyolc napon belül köteles a VECTRA-LINE Plus Kft. részére átutalni.
|
|
9.4 A szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen szerződésből fakadó esetleges jogvitájukat elsősorban békés úton, egyeztetéssel kívánják megoldani. Ha az egyeztetés nem vezet eredményre, akkor értékhatártól függően kikötik a Pesti Központi Kerületi Bíróság, vagy a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét és annak döntését magukra nézve kötelezőnek, és végrehajtandónak ismerik el.
|
|
9.5 A felek között létrejött szerződés nyelve a magyar, illetőleg a felek közötti szerződéses jogviszonyban a magyar jog szabályai, elsődlegesen a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. törvény, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5) Kormányrendelet rendelkezései az irányadóak.
|
|
Budapest, 2009.08.10.
|